Projekt team: Dr. Eke Edit, Girasek Edmond, Dr. Szócska Miklós
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja 2003 óta foglalkozik az egészségügyben kibontakozó humánerőforrás krízishelyzet kutatásával. Az eredmények nyilvánosságra hozatala és a témában szervezett előadások, szakmai konferenciák, publikációk révén, az EMK elő kívánja segíteni a gyakorlatban is végrehajtható cselekvési tervek létrehozását, s végső soron egy kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi emberi erőforrás stratégia kidolgozását.
“Migrációs Kutatási Projekt”
A migrációs folyamat és a trendek megértése alapvető ahhoz, hogy az egészségügyben egyértelműen érzékelhető humánerőforrás krízishelyzetre megoldást találjunk. Az emberi erőforrás kutatások közül ezért kiemelkedik a “Migrációs Kutatási Projekt”, amely a magyar egészségügyi szakképzett munkaerő véleményének és helyzetének felmérését célozza: többek között migrációs szándékait és ezek motivációs mintázatát is vizsgálja.

A 2003-ban, a Magyar Rezidens Szövetséggel közösen indított projekt először az orvosok körében indult el, önkéntes, anonim kérdőíves adatfelmérés és strukturált interjúk formájában. Kutatásunk négy éve alatt, a közel 2000 résztvevőtől gyűjtött adatok alapján, közel jutottunk az orvosi migrációs jelenség mozgatórugóinak megértéséhez, a becsülhető migrációs volumen azonosításához. Az évek során kiépített adatgyűjtő rendszerünk és szakmai kapcsolataink lehetővé teszik, hogy minden évben több száz új pályatársunk migrációs szándékait vizsgálhassuk és a felnövekvő generációk, migránsok sorsát nyomon követhessük.
Jövőbeli tervek:
Terveink között szerepel a kutatás újabb szakmai csoportokra való kiterjesztése, illetve egyfajta „emberi erőforrás és migrációs obszervatórium” létrehozása . Ennek keretében, intézményes és rendszerezett formában többek között az alábbiakra kerülhet sor:
-
a különböző egészségügyi célcsoportok migrációs szándékainak elemzése;
- a migrációs tényadatok elemzése;
- elszigetelt kutatási tevékenységek és releváns adatforrások összekapcsolása;
- kutatói hálózat fejlesztése, bővítése;
- a magyar migránsok nemzetközi követése;
- migránsok hazatérési lehetőségeinek, feltételrendszerének kutatása;
- emberi erőforrás szükségletek kutatása (mennyiségi, szakmai, szakmai készség-szükséglet, adaptációs igények és készségfejlesztés szempontjából);
- emberi erőforrás stratégia szempontrendszerének felállítása;
- képzési rendszer hatásainak vizsgálata
Célkitűzés:
- kutatási eredmények visszacsatolása és összekapcsolása az egészségpolitikai célkitűzésekkel
- adekvát, fenntartható és az uniós alapelveket respektáló egészségügyi HRM irányelvek kidolgozásának elősegítése, EU-szinten
Együttműködő partnereink:
A kutatásban több szakmai szervezettel és intézménnyel is együttműködünk, akiknek segítségét ezúton is köszönjük.






