facebook youtube feed



NEVES Kutatási Program

Nem várt események: Beteg elesések, elmaradt műtétek, decubitus…

Az egészségügyben számos olyan nem várt esemény következik be, amely veszélyezteti a betegek biztonságát és rontja az ellátás minőségét. A mögöttes tényezők feltárásával (amelyek lehetnek ellátási hibák vagy gyengeségek is) és megelőző intézkedésekkel az ilyen esetek előfordulási aránya csökkenthető, a betegellátás biztonsága növelhető. Ezt segíti elő az adatok szervezett begyűjtését, elemzését lehetővé tevő jelentési rendszer.

WHO AJÁNLÁS

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005-ben nemzetközi ajánlást dolgozott ki,  melyben rögzíti, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe venni az ún. „nemkívánatos” események jelentési rendszereinek kialakítása során.

„NEVES” PROGRAM

A WHO irányelveknek megfelelő jelentési rendszer kialakítása Magyarországon is folyamatban van, az ún. „NEVES” program keretében.

A “NEVES” (NEm Várt ESemények) elnevezésű program célja  a betegbiztonság  javítása. A projekt vezetésére 2006-ban az Egészségügyi Minisztérium és a WHO Magyarországi Irodája az Egészségügyi Menedzserképző Központot kérte fel. Központunk a Magyar Kórházszövetséggel szoros együttműködésben végzi a szakmai fejlesztő munkát. A projekt első, kísérleti fázisában, hét egészségügyi intézmény aktív részvételével kezdődött meg a jelentési rendszer magyarországi bevezetése, négy témakörben.

VIZSGÁLT (JELENTENDŐ) ESEMÉNYEK

decubitus kialakulása

beteg-esések

elmaradt műtétek

újraélesztés

gyógyszereléssel összefüggő nemkívánatos események

CSATLAKOZÁS A PROGRAMHOZ

A próba időszak kedvező tapasztalatai alapján a NEVES program országos kiterjesztésére törekszünk. Ennek érdekében elkészült a tesztelt jelentési lapok internetes jelentési rendszere.

A jelenthető események adatlap mintái word és pdf formátumban letölthetőek, ez segíti az intézményen belüli adatgyűjtést.  A témával kapcsolatos szakmai publikációk, előadások szintén megtalálhatóak honlapunkon.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Szakmai vezető: Dr. Belicza Éva

Tel: 06 1 488 7617, belicza@emk.sote.hu

Program információ:

Tel: 06 1 488 7600, neves@emk.sote.hu

Share

vissza

Egészségügyi Menedzserképzô Központ
1125 Budapest, Kútvölgyi út 2. Tel: +36 1 488 76 00 Fax: +36 1 488 76 10
E-mail: info@emk.sote.hu