facebook youtube feed



ESZA


Dr. Evetovits Tamás

programvezető

E-mail: evetovits@emk.sote.hu

Dr. Evetovits Tamás a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1993-ban. Egyetemi évei alatt a Hallgatói Önkormányzat egyik vezetője volt. Master of Science fokozatát egészségügyi menedzsmentből a Londoni Egyetemen szerezte. Nemzetközi tapasztalatait Fulbright ösztöndíjasként az Egyesült Államokban gyarapította, majd 1996-ban kapcsolódott be a Központ munkájába.

A nemzetközi programok vezetőjeként Tamás nevéhez fűződik többek között a “Döntés-Hozó” (Flagship) program megalapozása és sikeres működtetése. A program a világ számos országából vonzza Központunkba a résztvevőket, egészségügyi döntéshozókat, vezetőket. A World Bank Institute Regionális Partnerintézeteként megvalósított intenzív, egészségpolitikai témájú kurzusaink több mint 1200 végzett hallgatója dolgozik napjainkban azon, hogy a régió országaiban a reformokat a bizonyítékokon alapuló egészségpolitikai programalkotás jellemezze .

Tamás szakmai érdeklődésének fókuszában az egészségügyi rendszer működtetését meghatározó közgazdaságtani, egészségpolitikai összefüggések és a rendszer működtetéséért felelős ember és szervezet áll. A posztgraduális programban az „Egészségügyi reformfolyamat elemzés és rendszerdiagnózis” című tantárgyat oktatja.

Dr. Evetovits Tamás szakértelmére a világ meghatározó intézetei, szervezetei is számítanak, így előfordul, hogy feladatai időszakosan más országokba szólítják. Az utóbbi években a World Health Organization szakértőjeként rendszeresen végzett konzultánsi munkát kelet-európai és közép-ázsiai országokban. 2007 nyarától a WHO szakértőjeként Barcelonában dolgozik, de kapcsolata Központunkkal továbbra is intenzív, s a MSc programban betöltött kurzusvezetői feladatát is változatlanul ellátja.

Dr. Evetovits Tamás közleményjegyzéke

Share

vissza

Egészségügyi Menedzserképzô Központ
1125 Budapest, Kútvölgyi út 2. Tel: +36 1 488 76 00 Fax: +36 1 488 76 10
E-mail: info@emk.sote.hu