mb. igazgató, egyetemi docens
E-mail: gaal@emk.sote.hu
Telefon: 06 1 488-7618
Gaál Péter orvosi diplomáját 1993-ban szerezte a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Az egészségpolitikai és menedzsment problémák iránti érdeklődése a 80-as évek végéről ered, amikor diák-önkormányzati vezetővé választották, és részt vett az egyetemi döntéshozó testületek munkájában.
1995-ben szerzett Master of Science fokozatot egészségügyi menedzsmentből a Londoni Egyetemen, 2004-ben pedig ugyanott sikerrel védte meg PhD értekezését a magyarországi hálapénz jelenségének témakörében. A PhD dolgozat anyagából készített, egyik angol nyelvű cikkével 2005-ben elnyerte az Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság (EHMA) és a Karolinska Egyetem (Karolinska Medical Management Centre) közös kutatási díját, amelyet PhD doktori értekezésből készített, legjobb publikációért ítélnek oda.
Az Executive Egészségügyi Szakmenedzser (korábban Egészségügyi Szakmenedzser) programban, amelynek 1996-os beindításától kezdve, 2001-ig vezetője is volt, az “Egészségpolitika” tantárgyat oktatja. Emellett részt vesz egyéb magyar és nemzetközi posztgraduális oktatási programban, kutatási és szakértői projektben, az egészségügyi rendszer menedzsmentjéhez és az egészségpolitikához kapcsolódó témakörökben.
2010. június 1-jétől az Egészségügyi Közszolgálati Kar megbízott dékánja, valamint az Egészségügyi Menedzserképző Központ megbízott igazgatója.






